Horgásszunk Győr-Moson-Sopron megyében!

A Mosoni-Duna a Duna szigetközi vízrendszerének déli részét lezáró dunai fattyúág. A Duna és mellékágrendszereinek szigetközi-csallóközi szakasza önmagában egy védendő morfológiai képződmény, amelyet a folyamatos változás jellemez. A Mosoni-Duna kialakulása, mai formája alapvetően a Duna vízrendszerének kialakulásához, illetve annak szabályozási munkáihoz köthető.

A vízrendszer középső részét erős változás jellemezte. Két szélét, ahol viszonylagos hordalékegyensúly alakult ki, a meanderező Mosoni-Duna, illetve a Csallóközi Duna-ág zárja le a térséget. Ennek oka, hogy a fattyúágakban, a közvetlen dunai mellékágaktól eltérően, hordalékszegényebb víz folyik. Így a Mosoni-Duna medrének változására a meanderezés volt a jellemző, szemben a dunamenti mellékágak nagyobb hordaléka miatt lényegesen gyorsabb változású fonatos rendszerével. Az erős kanyargás, a meanderezés miatt jellemző a Mosoni-Duna esetében, hogy a légvonalban mért távolság – a valamikori kitorkollás (Csúni-ág) és a Gönyű feletti betorkollás, torkolat között – 56,3 km, amíg ezt a távolságot a folyó 123,7 km-en teszi meg.

Szabályozási munkák
A szabályozási munkák előtt árvízkor a Mosoni-Duna tekintélyes vízmennyiséget vezetett, amit nagyméretű medre is bizonyít. A folyót érintő első szabályozások célja az árvíz elleni védekezés volt. Az első egységes árvízvédelmi védvonalat Laáb Gáspár Moson megyei mérnök vezetésével 1791-93-ban építették ki. Ez volt az ún. Duna-Lajta árteret védő töltés, melyet később a rajkai zsilipnél becsatlakoztattak a szigetközi védvonalba. Később szintén Laáb Gáspár vezetésével megkezdődött az egységes, Mosoni-Duna jobbparti védvonal kiépítése is, bár befejezésére nem került sor.

A Mosoni-Duna jelentősebb szabályozási munkái 1886-ban folytatódtak, egyidőben a Felső-Duna szabályozásával, amikor a felső kitorkollást rendezték. A Mosoni-Duna fejlesztését is célzó végleges mű – a rajkai (régebben csúni) zsilip – 1907-1908 között épült. A Rajkai zsilip azonban elsősorban árvédelmi célt szolgál, másodsorban a Mosoni-Dunát volt hivatva (64m³/s) friss élővízzel ellátni.

A kitorkollás következő, teljes átalakítása a Bős-nagymarosi építkezés keretében történt. A Rajka-Dunakiliti szakaszon az árvízvédelmi vonalat kiváltotta a duzzasztott szintre tervezett tározótöltés, egy teljesen új nyomvonalon. Ez szükségessé tette egy új vízkivételi műtárgy építését (Rajkai vízkivételi zsilip), melyen keresztül tervezték a szintén kiépülő szivárgócsatornán keresztül a Mosoni-Duna vízellátását.

Az eredeti terv nem valósult meg. A tervezett tározótérből csak Szlovákia területén került feltöltésre, ami új tározótöltés nyomvonal kiépítését, és új vízkivételi zsilip kialakítását tette szükségessé immár szlovák területen. Így épült meg Dunacsún mellett többek között a Mosoni-Duna vízellátását biztosító törpeerőmű és duzzasztómű, melynek maximális kapacitása névleg 40 m³/s, de áteresztőképessége elérheti az 50 m³/s vízhozamot is a turbinák és a duzzasztónyílások együttes nyitásával. A fel nem töltött magyar tározótérben, a Mosoni-Duna eredeti medrében érkező vizet a Rajkai zsilip segítségével lehet a szivárgócsatornán keresztül a Mosoni-Dunába kormányozni, vagy zárásával teljesen vagy részlegesen a tározótérben-hullámtérben tartani.

A fenti szabályozások eredményeképpen a Mosoni-Duna vízellátása kiegyensúlyozottá vált. A felső szakaszon a kis-, és középvizek biztosíthatók, a károsan magas árvizek kizárhatók. Morfológiai szempontból azonban fontos megjegyezni, hogy bár a folyó hordalékszállítása, annak fattyúág jellege miatt alacsony volt, de vélhetően az érkező hordalékstruktúra megváltozott, ahogyan ez a Duna főmedrében is megfigyelhető a felső beavatkozások következtében.