Hegyeshalom, Ásványráró - Ásványrárón varsákat, azokban döglött halakat, Hegyeshalomban kisszerszámos halászeszközt foglaltak le a halászati ellenőrök.
A Lajta visszahúzódása nem okozott halpusztulást a korábban megnyitott tározótérben.
A győri Előre Halászati Szövetkezet a Lajtán levonult áradás után a korábban megnyitott tározótérben rekedt halak pusztulásától tartott. Emiatt engedélyt kért az illetékes hatóságtól a mentésükhöz s ehhez elektronikus halászgép használatához. Erre azonban végül nem volt szükség: a vízügyes védelemvezető segítségével úgy oldották meg a tározótér lecsapolását, hogy a halak ezáltal visszakerülhettek a főmederbe.
Az áradás alatt egyébként a halászati ellenőrök rengeteg bejelentést kaptak: például Győrzámolyról és Mecsérről. Egy hegyeshalmi kisszerszámos halászt tetten is értek, ő azonban az eszközét hátrahagyva elfutott. A táplit végül lefoglalták az ellenőrök. Ásványrárónál a Bár-Dunán, a kertek alatt egy helyi illető három varsával zárta el a csatorna útját. Tulajdonosa még arra sem vette a fáradságot, hogy időnként ellenőrizze illegális eszközét: abban ugyanis oszlóban lévő haltetemeket – balinét, kárászét – találtak.
Érdekesség: a part ezen részén a halőrök régi ismerőse lakik: egy két éve nyakzóhálóval lebukott rapsic. Úgy tervezik: beidézik az illetőt, akit láttak is a varsákkal tevékenykedni.
 |